Bloodlust 15. – És végül nem maradt semmi…
– Csukd be a szádat, drágám, most még idétlenebbül nézel ki, mint szoktál!
Annak ellenére, hogy legszívesebben felpofoztam volna a velem szemben álló nőt, önkéntelenül is megtettem, amire kért: összeszorítottam ajkamat, amit azóta nyitva tartottam, hogy kijelentette, üzletet akar velem kötni.
– Gondolod, hogy ez kedvére való? – szólalt meg ismét a boszorkány.
– Hogy mi való kinek a kedvére? – találtam meg végre a hangomat.
– Dmitrijnek! Gondolod, hogy tetszik neki, amikor úgy nézel ki, mint valami partra vetett hal?
Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy reagáljak-e arra, amit mond, vagy inkább maradjak csendben, ám végül az utóbbi mellett döntöttem, és csak az után szólaltam meg, hogy lassan elszámoltam magamban ötig.
Bloodlust 14. – Az alku
A szobában sötétség honolt. A behúzott függöny szélénél beszökő nap sugara halovány ragyogásba vonta a helyiséget, s ez számomra éppen elég volt ahhoz, hogy tisztán lássak. Nem mintha teljes sötétségben bármilyen problémám lenne a tájékozódással.
Vámpír vagyok.
Bloodlust 13. – A múlt hangjai
Oroszország. Hát ez haláli…
– Kérlek, mondd, hogy neked több fogalmad van arról, hogy mégis mit keresünk itt, mint nekem… – fakadtam ki. A kiborulás szélén voltam.
– Hát… – kezdte Damien abban a hangnemben, amit akkor szokott használni, amikor valamivel direkt idegesíteni akar, azonban elég volt egyetlen pillantást vetnie az arcomra és elkomorodott. – Van egy elméletem.
– Igen? – feleltem képtelenül magas hangon.
– Emlékszel arra, amikor egyszer a varázslatról beszéltem neked?
Bloodlust 12. – Gyémántfény
Hercegnő. Házasság. Damien.
A szavak megállás nélkül ismétlődtek elmémben. Mintha arra kényszerítettek volna, hogy egy beakadt lemezt hallgassak. Csakhogy innen nem volt menekvés. Nem kínálkozott alkalom a szökésre. Nem jött felmentő sereg. Hiába temettem arcomat a tenyerembe, hiába zuhanyoztam jeges vízzel: nem ébredtem fel. Valóság volt. Mégpedig olyan valóság, amiben én nem akartam részt venni.
Bloodlust 11. – A törött szívek hercegnője
Most ez komoly? Misha el fog vinni a mennyországba? Az élet tényleg egyre szebb és jobb lesz… Idáig legalább kapaszkodhattam abba a hitembe, hogy én irányítom az életemet, erre most még ezt is el akarják tőlem venni – egyszer s mindenkorra. Felforgatni az egész életemet – na, ehhez aztán tényleg nagyon jól értenek a természetfeletti lények. Innen a Földről elég messze vagyok mindenféle istenségtől ahhoz, hogy ne kelljen komolyan fontolóra vennem a létezésüket. Azonban, ha a mennyország kapujába sodor az élet (vagyis a halál)…
Ugyanakkor, na, ki lesz az első vámpír, akit ellátogathat majd az angyalok lakhelyére? Mármint, gondolom, hogy én leszek… Végül is, ki tudja. Mindig én vagyok az, aki utolsónak tud meg mindent. Rengeteg kérdésemre választ kaphatok. Lehet, hogy kiderül, hogy végig tévedtem. Végül is még csak egy negyed évszázadról sincs szó, még rengeteg időm lesz bűnbánatot gyakorolni.
Bloodlust 10. – Vérvonalak
– Átváltoztattad… – suttogtam döbbenten.
Ahogy Nick előrébb lépett, s arcát megvilágította a beszüremlő fény, már nem próbáltam tovább győzködni magamat, hogy ez csak egy hatalmas átverés. Egyértelműen ott voltak a jelek az arcán. A mosolya, szemének apró villanásai, de még a mozgása is… Vámpír volt, s ehhez kétség sem fért.
Rendben, elismerem: valószínűleg én vagyok a világon a legbénább tervek kieszelésében. Az ötleteim legtöbbször kivitelezhetetlenek, túlságosan a szerencsére hagyatkozom, és semmi sem alakul úgy, ahogy kellene. De egyet nem lehet rólam elmondani, mégpedig azt, hogy nem gondolok minden eshetőségre.