2012 szeptember hónap bejegyzései
Bloodlust 10. – Vérvonalak
– Átváltoztattad… – suttogtam döbbenten.
Ahogy Nick előrébb lépett, s arcát megvilágította a beszüremlő fény, már nem próbáltam tovább győzködni magamat, hogy ez csak egy hatalmas átverés. Egyértelműen ott voltak a jelek az arcán. A mosolya, szemének apró villanásai, de még a mozgása is… Vámpír volt, s ehhez kétség sem fért.
Rendben, elismerem: valószínűleg én vagyok a világon a legbénább tervek kieszelésében. Az ötleteim legtöbbször kivitelezhetetlenek, túlságosan a szerencsére hagyatkozom, és semmi sem alakul úgy, ahogy kellene. De egyet nem lehet rólam elmondani, mégpedig azt, hogy nem gondolok minden eshetőségre.
Bloodlust 9. – Az árulás
Farkasszemet néztünk, Misha meg én. Bólintottam. Körülöttünk teljes volt a sötétség, hiszen a ház fényei idáig már nem értek el. De nem számított. Nem volt szükségem fényre. Misha ragyogott. Fogalmam sem volt, hogy hogyan működik az angyalok anatómiája, de úgy tűnt, mintha most jobban fénylett volna, mint amikor az előbb eltűnt.
Valamiféle megkönnyebbülést éreztem, és nem csak Nick miatt. Jó volt tudni, hogy Misha ismét az életem része. Néztem őt, és hirtelen elöntött a bűntudat. Elárultam őt. Nem csoda, hogy nem én voltam az a személy, akivel legszívesebben töltötte az idejét. Az egészben talán az volt a legrosszabb, hogy tisztában voltam vele: most sem csinálnám másképp. Ő is tudta.
Azt viszont nem tudta, hogy bármennyire is szeretem Damient, az elmúlt napok, hetek történései elindítottak egy folyamatot bennem.
Bloodlust 8. – Kötődés
Kiléptem az utcára. Nem néztem vissza. Kényszerítettem magamat, hogy ne nézzek fel az épületre. Még ha nem is láttam volna semmit, ő biztosan látta volna, hogy visszanézek, abban az esetben, hogyha kint áll az erkélyen. Persze nem tudtam, hogy mit csinál. Fogalmam sem volt róla.
Gondolkozni kezdtem. Mégis hova mehetnék? Egyetlen otthonom, amely az Újvilágban volt, nem várt már vissza. Minden ismerősöm igazából Damien ismerőse volt. Egy-két napig meghúzhattam volna magamat náluk, hogy aztán végül udvariasan távozásra szólítsanak fel. Amit tettem, nem volt elfogadott a vámpírok társadalmában. Mert volt társadalmunk, még ha különösnek tűnik is. Annak minden csavaros és kiforgatott szabályával együtt, mégiscsak hasznos volt valamennyire. De azoknak, akik szembeszegültek a teremtőjükkel, nem sok lehetőséget hagyott. Akkor sem, ha megmentettem őt.
Bloodlust 7. – Vagyunk, akik vagyunk
Misha már órák óta nem volt a lakásban; elment, miután sikerült végre megtalálnom az összefüggéseket és Damien nevének említése után a szokásos kínos csend telepedett ránk. Az egyedüllét ismét előhozta az érzelgős részemet, és ez természetesen ismét a bárszekrényhez vezetett. Pihennem kellett volna, talán még aludni is, de a gondolataim nem hagytak nyugodni. Kezdtem teljesen összezavarodni. Lassan már nem voltam biztos benne, hogy ki iránt mit érzek.
Kezemben a pohárral kiléptem a hálószobában lévő erkélyre, és az alattam elterülő város fényeit néztem, mint minden szabad percemben már hosszú ideje. Gondolkoztam az előttem álló úton és azon, hogy vajon mit kell tennem majd ahhoz, hogy Damient megmenthessem a biztos halálból. Az, hogy újra láthatom őt, lendületet adott, de egyben le is fékezett: mégis mit mondhatnék majd neki? Feltéve persze, hogy időben érkezem, és sikerül őt megmentenem…
Bloodlust 6. – Gondviselés
Egy mocskos, sötét sikátorban álltam és minden erőmmel azon voltam, hogy az előttem álló fiatal férfi, akit a falhoz szegeztem, megnyugodjon, és végre hajlandó legyen azt tenni, amit én akarok. Ami jelen esetben nem igazán lett volna több annál, mint hogy bánatos szemmel és bűnbánóan nézzen rám, amiért eszébe jutott egyáltalán ellenkezni. De nem ment. És természetesen azt is tudtam, hogy miért nem: túlságosan szétszórt voltam. Az, hogy rákényszerítsük az akaratunkat valaki másra, erős koncentrációt igényel. Ahhoz pedig, hogy koncentrálni tudjunk, rendre van szükség a fejünkben. El kell csendesítenünk a gondolatainkat és nem szabad hagynunk, hogy előtörjenek az elfojtott érzelmek.
Halk köhintést hallottam magam mögül, mire idegesen hátranéztem és úgy tettem, mintha a hang zökkentett volna ki a mély koncentrálásból. Minél előbb ki akartam kerülni ebből a helyzetből, haza akartam menni és lezuhanyozni, mert mocskosnak éreztem magamat. Olyan mocskosnak, mint még soha. Természetesen minél jobban akartam, annál kevésbé tudtam koncentrálni, és kezdtem teljesen pánikba esni. Amikor ez tudatosult bennem, vettem egy nagy levegőt, becsuktam a szememet és megpróbáltam lenyugodni.
Bloodlust 5. – A törés
A plafonon minták rajzolódtak ki, noha teljes volt a sötétség a lakásban, de a kintről beszüremlő fény elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy átlagosnál érzékenyebb látásommal mindenféle ismerős alakzatot ismerjek ki. A sötétséget csak néha-néha szakította meg egy-egy elhaladó autó lámpájának fénye, s olyankor mindig érdeklődéssel figyeltem, hogy hogyan változnak a kis téglalapocskák; egyre nőnek, mozognak, majd hirtelen, mintha ott sem lettek volna soha. Oldalra fordítottam a fejemet és pillantásom a mellettem lévő asztalkán álló, vodkával teli pohárra vándorolt. Azonnal vágy gyúlt bennem arra, hogy igyak, s az alkohol jótékony hatása elfedje minden bajomat. De a testem nem kívánta az italt. Na igen, még arra is képtelen vagyok, hogy rendes függő váljon belőlem, állapítottam meg keserűen.
Két hét telt el azóta, hogy Dana megjelent azon az átkozott partin. Két hét azóta, hogy utoljára láttam Damient. És ami még rosszabb, két hét telt el azóta is, hogy utoljára hallottam volna felőle. Egyszerűen mintha a föld nyelte volna el. Én pedig igyekeztem minél kevesebbet gondolni rá. Arra, hogy elhagyott. Hogy életem szerelme egyszerűen eltűnt. És ki tudja, hogy mikor jön vissza ‒ már ha visszajön egyáltalán.