[a_image_menu]

2012 szeptember hónap bejegyzései

Bloodlust 4. – Valóra vált álmok

Hangok. Ez az első dolog, amire vissza tudok emlékezni. Az ablakom alatt elterülő forgatag ezerféle, halkabb-hangosabb zaja. Nem mertem kinyitni a szememet, féltem, hogy hasonló élményben lesz részem, mint amikor visszanyertem hallásomat, s már ez is határán játszott az elviselhetetlennek. Muzsikaszó vegyült a rohanó emberek zsémbelődésével, gyermekek kurjongattak, ifjak udvaroltak szebbnél-szebb bókokkal, s a leányok félszegen kacagtak hatalmuk tudatában. Dübörögve kattogott a falióra másodpercmutatója, telefonok csörögtek, kurjantásokat vitt a szél, taxisofőrök dudáltak türelmetlenül. És én ezt mind érzékeltem, egyenként. Még arra is tellett elmém erejéből, hogy szavakká formáljam az érzést: mindent hallok, minden egyes apró zörejnek ismerem eredetét, és az eleddig megszokott kavalkád helyett most külön-külön fogtam fel mindet. Legszívesebben befogtam volna a fülemet, elmenekültem volna a világ egy kietlen tájékára. A Nap sugara gyéren szűrődött át lezárt szememen, s szemhéjamat szinte égette a fény. Percekig feküdtem-e ott vagy órákig, nem tudtam volna megmondani, ha a zaj el nem hal szép lassan, a szememet bántó fény vissza nem húzódik. Mozdulatlanságba merevedve, az utca zajaira hangolva feküdtem – mint később tudatosult bennem – órákon át, majdnem egész nap.  

Tovább…

Kommentelj

Bloodlust 3. – Estéli látomások

Az egész 1823-ban kezdődött

A csillagok táncot jártak fejünk felett, s a Hold ezüstös fényében fürdő Damien hangja kizárta az alsóbb szintek mulatozásának zaját. Ha akartam volna, akkor se tudtam volna másra figyelni, mint bársonyosan mély hangjára, dallamos szavaira, egész lényéből áradó sejtelmes ragyogásra. 1823-ban… Elemi erővel sújtott le rám a megdöbbenés: egy olyan történetet fogok hallani, amely közel kétszáz évre nyúlik vissza. A vágy, hogy megálljon az idő, s végiggondolhassam, átélhessem a pillanatot keveredett a sürgető érzéssel, amellyel magamba akartam szívni minden egyes adatot, morzsát Damienről.

– Ez volt az esztendő, mely magával hozta az újjászületésemet: ekkor váltam azzá, ami ma vagyok…

Tovább…

Kommentelj

Bloodlust 2. – Sötét titkok

Ez már egy lányregényhez is sok lenne. Egészen biztos vagy benne, hogy érdekel a többi is? Nehéz manapság olyan beszélgetőpartnert találni, akit valóban érdekel, amit mondasz. Rendben, rendben. Folytatom. De hol is tartottam? Ó, igen, a repülőtérnél…

Tehát elindultam Damien, és az új életem felé.

– Megcsináltad, kislány. – vigyorgott csúfondárosan Damien.

– Dugulj el, Damien! – háborodtam fel, majd kisvártatva újra megszólaltam: – Ne hagyd, hogy megbánjam.

– Nem fogod, biztosíthatlak.

Tovább…

Kommentelj

Bloodlust 1. – Sonja

Szóval tudni akarod, hogyan történt? Nem is tudom, hol kezdjem… Olyan, mintha mindig is az életem része lett volna. A megismerése előtti időszak elmosódott emlékfoszlányok halmaza csupán. Tizennyolc vagy tizenkilenc éves lehettem… Az akkori legjobb barátnőm, akinek már a nevére sem emlékszem, elráncigált egy házibuliba. Az égvilágon semmi kedvem sem volt menni, de annyira erősködött, hogy végül úgy döntöttem, elmegyek, és majd fejfájásra hivatkozva hazamegyek egy kis idő elteltével. Fogalmam sem volt, hogy az lesz életem legmeghatározóbb estéje.

A lakásba lépve csak egy szokványos buli kellékeit érzékeltem: hangos zene, tompa fények, részegedő fiatalok, alkohol és még több alkohol. Hülyén táncoló emberek egyvelege, akik látszólag mindannyian jól érzik magukat, de belül… Nos, ki tudja, belül mit gondolnak, nem igaz? A barátnőm belevetette magát az emberek forgatagába, és egy szempillantás alatt eltűnt a szemem elől. Nagyot sóhajtva az italokkal megrakodott asztalhoz sétáltam, és öntöttem magamnak valamit egy gyanús külsejű üvegből. De hát mit számított, nem igaz? Kezemben a pohárral sétálgatni kezdtem a lakásban, de egy ismerős arcot sem láttam.

Tovább…

Kommentelj